2024 első országos birkózó válogató versenye
2024.03.25.
1 perc
2024. március 23-án Dunakeszin rendezték meg az U17-es korcsoport szabadfogású és női ez évi első országos birkózó válogató versenyét, melyen a DKSE két versenyzővel képviseltette magát.
Csőregi Zalán 71 kg-ban nem jutott a legjobb 6 közé, de Pupp Viktória 65 kg-ban első mérkőzésén szerb ellenfelét verte tussal. A következő fordulót 7:0-ra nyerte az esztergomi birkózó lánnyal szemben. A harmadik meccsén pécsi ellenfelét két vállra fektette. Ezzel a három győzelemmel megérdemelten lett aranyérmes, mellyel nagy lépést tett a válogatottság felé. A következő válogató verseny Kiskunfélegyházán lesz két hét múlva.
Pupp Viktória a dobogó legfelső fokán
Ugyanezen a napon Budapesten Gyermek, U10, U11 és U13-as korosztály részére rendeztek meghívásos gálát az ESMTK szervezésében. A DKSE 1 fővel, fiókszakosztálya a Gurics György BDSE 6 fővel vett részt az eseményen, melyen összesen 15 csapat versenyzői küzdöttek a dobogós helyezésekért. A verseny kiváló felmérő volt a május végi országos bajnokság előtt, hiszen a legnagyobb budapesti klubok is felsorakoztatták sportolóikat. Az elért eredmények mindenképpen biztatóak.
Helyezettek:
U13 Czeiner Péter György (50 kg) 3. hely.
U10 Szélpál-Stadler Benett (32 kg) 3. hely
U10 Szalona Mihály (35 kg) 5. hely
U11 Csepreghy Péter (50 kg) 2. hely
U13 Fekete Csanád (58 kg) 5. hely
Csapatkép